Dum-dum golyóval tüzelt:

Zárt ajtók mögött tárgyalják: imádja a magyarokat a norvég mészáros

Egyenruhában akar megjelenni a bíróság előtt hétfőn, első meghallgatásán a csaknem száz halálos áldozatot követelő norvégiai kettős merénylet feltételezett elkövetője - közölte a gyanúsított ügyvédje.

2011.07.25 13:11MTI

A norvégok felkérték a cseheket, vizsgálják meg Breivik prágai tevékenységét

Norvégia hivatalosan felkérte Csehországot, vizsgálja ki, mit csinált Anders Behring Breivik, az oslói gyilkosságok elkövetője tavaly Prágában - közölték hétfőn Prágában.
  
Breivik az interneten közzétett naplója szerint tavaly augusztus végén és szeptember elején hat napot töltött Prágában, ahol fegyvereket akart szerezni.
   
A norvég hatóságok most azt szeretnék megtudni, vajon Breivik fölvette-e a kapcsolatot cseh szélsőségesekkel vagy fegyverkereskedőkkel. Bírósági vallomásában állítólag azt mondta, hogy szervezetének "még két sejtje működik" - írja az iDnes internetes hírportál.
   
Breivik esetleges prágai kapcsolatait a cseh rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztálya vizsgálja.
   
"Csak azt tudom megerősíteni, hogy kapcsolatban vagyunk a norvég féllel, amely bizonyos információk ellenőrzését kérte tőlünk. Azt, hogy konkrétan mi érdekli a norvégeket, nem kívánjuk nyilvánosságra hozni" - mondta Pavel Hanták, a rendőrségi szóvivő újságíróknak.
   
Az iDnes úgy tudja: a norvégek felkérése nagyon konkrét. Breivik ugyanis tavaly hat napot töltött Prágában, s megpróbált kapcsolatba lépni fegyverkereskedőkkel. Internetes feljegyzéseiben két cseh szervezetet, mint potenciális szövetséges említett: a Nemzeti Ellenállást és a Nemzeti Pártot, amelyeket a cseh sajtó általában neonácinak minősít. 
   
"A norvégek attól tartanak, hogy Breiviknek szövetségesei lehettek Európában. Bennünket, de másokat is felkértek, hogy próbáljunk meg ennek utána járni" - nyilatkozta neve elhallgatását kérve egy magas cseh rendőrségi tisztviselő az iDnesnek hétfőn.
   
Az iDnes úgy tudja: a "cseh szál" mellett létezik egy "lengyel szál" is, amelyet már vizsgálnak a lengyel hatóságok. A hírportál értesülése szerint Breivik üzleti kapcsolatban volt egy wroclawi kereskedővel, aki vegyi anyagokat árul az interneten.

Istenkáromlást emleget az Egyházak Világtanácsa

Istenkáromlásnak nevezte hétfőn az Egyházak Világtanácsának vezetője, hogy a kereszténység védelmére hivatkozott tette igazolásául a tömeggyilkos Anders Behring Breivik.

"Fontos megmondani minden muzulmánnak, éljenek akár Európában akár máshol világon, hogy ezek a tettek egyáltalán nem fejezik ki keresztény hitünket és értékeinket. Az ilyen összefüggésbe hozás istenkáromlás" - jelentette ki egy interjúban Olav Fykse Tveit, a világ legnagyobb ökumenikus szervezetének főtitkára, aki maga is norvég.
   
A tiszteletes szerint országa még mindig sokkban van, és az emberek nagy számban fordulnak az egyházhoz vigaszért és válaszokért. Tveit a norvég lutheránus egyház lelkésze.

Mint kifejtette, a vallási vezetők már felfigyeltek a szélsőséges ideológiák terjedésére az interneten. Az oslói kettős merénylet azonban szerinte ébresztőt jelent az egyházaknak: meg kell előzniük, hogy a hitet erőszakos cselekedetek igazolására használják ki egyesek.
   
Az Egyházak Világtanácsa 349 - zömmel protestáns - tagegyházat és 560 millió hívőt képvisel az egész világból.

prev[4/4]
  1. 1. oldal
  2. A gyanúsított ügyét zárt ajtók mögött tárgyalják
  3. Madrid közös európai választ sürget
  4. A norvégok felkérték a cseheket, vizsgálják meg Breivik prágai tevékenységét

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.