"Belső nézeteltérés" volt
Saját helyettese lőtte le a lázadóvezért Dél-Szudánban
A déli hadsereg és egy másik lázadócsoport közölte: megöltek egy dél-szudáni lázadóvezért szombaton.
2011.07.24 11:20MTIEközben az újonnan függetlenné vált Dél-Szudánt kormányzók megfékezni próbálják az oly szükséges stabilitási törekvéseiket fenyegető erőszakot.
Philipe Aguer, a déli hadsereg (SPLA) szóvivője szerint Gatluak Gait, a számos déli milíciaparancsnok egyikét saját helyettese lőtte le az olajtermelő Unity államban, miután Gait tűzszünetről egyezett meg a kormánnyal - közölte. "Ez belső nézeteltérés volt" - tette hozzá.
A szóvivő elmondása szerint Gai békemegállapodást írt alá az SPLA-val, és a héten beleegyezett, hogy milíciája beolvad a hadseregbe, de azután meggondolta magát. Erről vita tört ki közte és tisztjei között, majd fegyverek kerültek elő, s "Gatluak Gai és három másik meghalt a lövöldözésben" - mondta Aguer.
Egy másik, Unity államban szintén aktív lázadócsoport viszont, amelynek élén Peter Gadet, a déli hadsereg volt tisztje áll, azt állítja, hogy az SPLA ölte meg Gait.
Dél-Szudán a januári népszavazás eredményeképpen július 9-én szakadt el az északi országrésztől. Az olajtermelő Délt nagy szegénység, fejletlenség és stabilitáshiány sújtja, kelet-afrikai szomszédait is veszélyeztetve. Legalább hét lázadó milícia harcol az új kormány erői ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


