Később Tripoli ellen vonulnak
Líbia: a lázadók már a nyugati hegyvidékre összpontosítanak
Omár el-Haríri tábornok, a felkelők tevékenységét összefogó Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) tagja közölte: a líbiai kormányellenes lázadók ezentúl a Dzsebel-Nefúsza hegységre összpontosítják figyelmüket, hogy később felvonulhassanak Tripoli ellen, és megpróbálnak az ország nyugati hegyvidékén lévő felkelőtársaikhoz további fegyvert és lőszert eljuttatni.
2011.07.20 18:40MTIA tanács és fegyveresei közötti koordinációval megbízott tábornok elmondta, Dzsebel-Nefúsza a Tripolihoz legközelebb eső - ellenzéki kézen lévő - terület, ezt követi Miszráta (amely beékelődik a kormányerők által tartott övezetbe) és Bengázi. Ez utóbbi az északkeleti országrészben harcoló lázadók központja.
A tábornok Dzsadóban - Zententől 30 kilométerre nyugatra, a nyugati front sebezhető központjában - tanácskozott a felkelők helyi vezetőivel.
A tábornok azzal indokolta tervüket, hogy jobb a legközelebbi övezetből támadni (Tripolit). Közlése szerint a nyugati fronton a lázadók legközelebbi célpontja Bir Ganam, amely 75 kilométerre fekszik a líbiai fővárostól.
A felkelők két kilométeren belülre megközelítették a stratégiai fontosságú, továbbra is a kormányerők által ellenőrzött települést, amely a Tripolihoz vezető úton fekszik.
Kedden az északkeleti országrészben fekvő Brega olajkikötő birtoklásáért a kormányerőkkel vívott harcokban 18 lázadó vesztette életét és 150 sebesült meg - közölte szerdán egy orvos Adzsdábíjában. Kedden még 7 elesett lázadóról és 45 sebesültről adtak hírt kórházi források és lázadók.
Brega bevétele jelentős győzelmet jelentene a líbiai lázadóknak, mert az ország gazdasági jövője szempontjából létfontosságú létesítmények kerülnének a kezükre.
Brega hónapokon keresztül annak az övezetnek a keleti határa volt, amelyben érvényesült a líbiai kormány hatalma, de a város a kormányellenes lázadás februári kitörése óta többször gazdát cserélt a szembenálló felek között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


