"A megfelelő mértékű sugárzás"
Japán - stabilizálódott a katasztrófa sújtotta reaktorok állapota
Több mint négy hónap múltán stabilizálódott a katasztrófa sújtotta japáni reaktorok állapota, és megkezdődött az előkészítése az úgynevezett hideg leállásnak, amely hat hónapon belül megvalósulhat - jelentette be szerdán a tokiói kormány és a reaktorokat üzemeltető TEPCO cég.
2011.07.20 07:18MTIAhhoz, hogy kijelenthessék a reaktorok stabilizálódását, több feltételnek teljesülnie kellett: egyrészt már nem nő a hőmérsékletnek a reaktorok nyomástartályának alján, másrészt a kezdeti problémák után jól működik a szennyezett víz tisztítását végző, sebtében összeállított rendszer, valamint a nitrogén-befecskendezés segít megelőzni az esetleges további robbanásokat. A hideg leálláshoz az kell, hogy nyomástartályok alján 100 Celsius-fok alá essen a hőmérséklet, és hogy ellenőrzés alatt tudják tartani a radioaktív anyagok kiáramlását.
A Fukusima-1 erőmű környékén "a megfelelő mértékűre csökkent" a sugárzási szint - olvasható a kormány és a TEPCO közös közleményében. "A baleset következményeit még nem számoltuk fel, de folyamatosan haladunk előre" - jelentette ki Kaeida Banri kereskedelmi és ipari miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


