Nem bírják, ha beszólnak
Reagen nagy reagens
Levélben fordult az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) Benjamin Cardin demokrata párti amerikai szenátorhoz, aki a múlt héten a Kongresszusi Közlönyben Magyarországgal kapcsolatos nyilatkozatot tett közzé.
2011.07.13 18:20MTIAz 1906-ban alakult szövetség a keddi keltezésű levél szerint aggodalommal és megrökönyödéssel fogadta a szenátor Magyarországon veszélyben van a demokrácia című nyilatkozatát, mert úgy ítéli meg, hogy annak több megállapítása indokolatlan, s mert a nyilatkozat annak kapcsán született, hogy Budapesten felavatták Ronald Reagan néhai amerikai elnök szobrát és a Tom Lantos Intézetet.
Az ifj. Koszorús Ferenc elnök által aláírt levél megállapítása szerint Benjamin Cardin felemás érzelmekkel viseltetik a tavalyi demokratikus választás eredménye, a Fidesz kiemelkedő többsége iránt, amelyről a szenátor azt írta, hogy "nem feltétlenül rossz" egy olyan térségben, amelyben a belpolitikai viszálykodás rendszeresen megbénítja a kormányokat.
Az Amerikai Magyar Szövetségnek az a megingathatatlan véleménye, hogy egy olyan országról, amelynek szabadságát évtizedekre elvették a tankok erejével, s az élet minden területén, így a sajtóban is jelen lévő titkosrendőrökkel, csak objektív, igazságos és kiegyensúlyozott ítéletet szabad mondani, olyat, amely a tényeken alapszik, nem pedig általánosításokon és találgatásokon. Benjamin Cardin azonban ahelyett, hogy nyilatkozatában konkrét példákat hozna fel a média szabadságának megsérüléséről, csupán megjegyzi, hogy az új médiatörvényt "fel lehet használni a bíráló média és a nyilvános viták elhallgattatásához".
A levél részletesen felsorolja, hogyan sértik meg Szlovákiában és Romániában a magyar kisebbség jogait annak kapcsán, hogy a szenátor nyilatkozatában szóvá tette "a térség más országaival szemben barátságtalan" magyar kormányzati politikát.
Az Amerikai Magyar Szövetség végezetül azt kéri a szenátortól, hogy fogadja az amerikai magyar közösség képviselőit, hogy megvitassák a demokrácia állapotát a kelet-közép-európai térségben. A szervezet szükségesnek tartja azt is, hogy Romániát és Szlovákiát toleráns társadalom kialakítására ösztönözzék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06