Vége a vendettának?
Nyolc olasz maffiózót ítéletek életfogytiglanra
Nyolc olasz maffiózót ítéltek kedden életfogytiglani börtönbüntetésre a duisburgi leszámolás néven hírhedtté vált ügyben.
2011.07.12 19:18MTIA calabriai Locri bírósága ezzel az ítélettel sújtotta a hatszoros gyilkosság értelmi szerzőjét, Giovanni Strangiót, aki maga is részt vett az öldöklésben, valamint hét társát. Három másik vádlott 9-12 évi börtönt kapott, további hármat felmentettek, noha az ügyész rájuk is ugyanilyen büntetést kért.
A bűnözők a németországi Duisburg egyik olasz étterme előtt 2007 augusztusában bosszúból lelőttek hat embert, akik mindannyian San Luca calabriai faluból származtak.
Az ügyészség szerint két hírhedt calabriai maffiacsalád - a Vottari-Pelle és a Strangio-Nirta - áll szemben egymással ezen a kis olasz településen, és mint a duisburgi eset is mutatja, háborúságukat kiterjesztették messze annak határán túl is.
A németországi mészárlás a csúcspontja volt egy évtizedes vendetta-sorozatnak, amely korábban már tíz életet követelt.
Az egész egy tojásdobálással kezdődött, amely két halottat követelő utcai verekedésbe torkollott, majd vérbosszúk láncolatával folytatódott. Duisburg után a hatóságok fokozott figyelmet fordítottak a calabriai maffiára (,ndrangheta), és több tucat személyt letartóztattak, majd elítéltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


