Se bűnbanda, se börtönlázadás
Le- és felszámolás Kazahsztánban
A kazah hatóságok agyonlőttek kilenc embert, miközben felszámoltak egy bűnbandát, amely támadásokat hajtott végre a biztonsági erők ellen.
2011.07.11 19:25MTIEgy másik helyszínen börtönlázadást vertek le - jelentette be hétfőn a belügyminisztérium.
Az ország nyugati körzetében június 30-a óta négy rendőrt öltek meg. A belügyminisztérium szerint a térségben évek óta működött egy szervezett banda, amely úgymond vallási alapon olajat lopott az ott áthaladó vezetékből.
A hatóságok elleni támadások miatt feltételezések láttak napvilágot, hogy az iszlamista erőszak átterjedőben van egyes szomszédos közép-ázsiai országokból Kazahsztánba, ahol eddig nyugalom volt. A kormány tagadja az erőszak átterjedésének lehetőségét, de politikai elemzők szerint nem lehet önelégült, az ország nagyon veszélyes övezetben helyezkedik el.
A belügyminisztérium különleges erői felszámoltak egy börtönlázadást Balkasban, ahol 16 veszélyes bűnöző fegyveres kitöréssel próbálkozott, de ez nem sikerült nekik, és elbarikádozták magukat. Amikor a kommandósok közel értek hozzájuk, nagy robbanás történt. A helyszínen hat szétszaggatott holttestet találtak, a többi bűnözőt keresik - közölte az akcióban részt vevő egyik tiszt.
A robbanás okát találgatják. Egy oxigénpalack lehetett, amelyet a rabok szándékosan robbantottak fel, hogy ne fogják el őket élve - mondta a tiszt. A bűnözőknél lőfegyver volt, a kitörési kísérlet közben egy börtönőrt megöltek, két másikat megsebesítettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


