Két olimpiai helyszínt köt majd össze
Függővasút épül a Temze fölött Londonban
Megkezdődtek a Temze folyón átívelő függővasút építési munkálatai Londonban.
2011.07.09 17:34MTIAz 50 millió fontba (14,8 milliárd forint) kerülő rendszer két olimpiai helyszínt köt majd össze.
A Temzén átívelő függővasút északi állomása a kelet-londoni Royal Victoria Dock-nál lévő Excel csarnok, déli kikötője pedig a délkelet-londoni Greenwich körzetben lévő O2 Aréna lesz - olvasható a BBC brit közszolgálati médium internetes oldalán.
A jelenlegi elképzelések szerint a kabinok 50 méter magasan közlekednek majd a Temze felett és óránként mintegy 2500 utas szállítására lesznek alkalmasak.
A brit főváros közlekedési társaságának szóvivője szerint a függővasút jövő nyárig való befejezése csupán egy merész gondolat, amely bár nagyszerű kihívást jelent a város számára, de soha nem szerepelt a hivatalos tervek között.
Hozzátette: a függővasút megépítése nem képezi az olimpia idejére tervezett közlekedési stratégia részét, és nem alapvető fontosságú az ötkarikás játékok szempontjából. A közlekedési társaság a beruházás induló költségeit fedezi. A függővasút kivitelezője és későbbi üzemeltetője a Mace brit építkezési vállalat által vezetett konzorcium.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


