Politikai megoldást sürgetnek
Kína nagyon drukkol a líbiai békéért
A kínai média jelentette: a líbiai felkelők központjába, Bengáziba látogatott a kínai külügyminisztérium főosztályvezetői szintű vezetője, és sürgette a válság politikai megoldását.
2011.07.07 08:05MTIAz észak-afrikai és nyugat-ázsiai térségért felelős Csen Hsziao-tung (Chen Xiaodong) kifejezte országa súlyos aggodalmát amiatt, hogy már négy hónapja tart a líbiai válság, és ez "súlyos szenvedést okoz a líbiai embereknek, növeli a zűrzavart a régióban". Csen hangoztatta, hogy a jelen helyzet nem tarthat tovább, és mielőbb politikai megoldást kell találni rá.
Megerősítette, hogy Kína azonnali tűzszünetre szólítja fel a szembenállókat, és valódi párbeszédet sürget, továbbá támogatja a nemzetközi közösség, ezen belül az Afrikai Unió közvetítési javaslatainak figyelembe vételét.
Csen a korábbi pekingi megnyilatkozások szellemében közölte: Kína nagy jelentőséget tulajdonít a felkelők szervezetének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak (ÁNT) a helyzet rendezésében, és "fontos tárgyalópartnernek" tartja.
A politikus a kínai hírügynökség beszámolója szerint találkozott az ÁNT tagjaival, köztük Ali el-Esszávival, aki a végrehajtó bizottság helyettes vezetője, Líbia volt indiai nagykövete.
Június végén Pekingben járt Mahmúd Dzsibril, az ÁNT végrehajtó bizottságának elnöke, akit fogadott Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai külügyminiszter is.
Korábban Peking már katari és egyiptomi diplomatái révén Dohában, illetve Bengáziban kapcsolatba lépett az ÁNT egy másik vezetőjével, Musztafa Abdel-Dzsalíllal.
Kínának jelentős üzleti érdekeltségei vannak Líbiában, így az ellenzék központjában, Bengáziban is. Peking a válság kitörésekor mintegy 35 ezer állampolgárát evakuálta az országból, s lapjelentések szerint az érintett 13 kínai állami cég vesztesége 20 milliárd dollár körül van. Kína teljes olajimportjának mintegy 3 százaléka származik az észak-afrikai országból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


