Százhatvanezer japán részesül a pénzből
Japán: a lelki szenvedésekért fizet kártérítést a Tepco
A saját lakhelyen kívül töltött minden egyes hónapért 100 ezer jen, azaz 225 ezer forintnak megfelelő összegű kártérítést fizet a fukusimai nukleáris katasztrófa minden érintettjének a Tepco japán vállalat.
2011.07.06 14:29MTIKaieda Banri japán gazdasági és ipari miniszter a Kyodo hírügynökség jelentése szerint kedden közölte, hogy a megsérült reaktorokat üzemeltető cég ezzel a lépéssel a kitelepítetteknek okozott lelki szenvedést akarja ellensúlyozni. Mint mondta, a szóban forgó összegre az a mintegy 160 ezer japán számíthat, akinek az atomerőmű 30 kilométeres körzetét teljesen vagy átmenetileg el kellett hagynia.
A Tepco összesen 48 milliárd jenre (108 milliárd forint) becsüli az újabb kártérítés összköltségét. A vállalat előzőleg háztartásonként 1 millió jent (2,25 millió forint) fizetett a márciusi földrengés és szökőár nyomán Fukusimában kialakult nukleáris válság károsultjainak.
A Japán északkeleti partvidékét 600 kilométer hosszan letaroló természeti katasztrófa után közel négy hónappal még mindig tízezrek laknak átmeneti szálláshelyeken. Az elemi csapás okozta lelki szenvedés azóta valamelyest már enyhült: sokan egész otthonosan berendezkedtek, és nem is vágynak a kormány által biztosított, előre gyártott elemekből készült házakba.
A japán vöröskereszt pszichoszociális programjának egyik koordinátora, Dr. Toshiharu Makisima elmondta, hogy az embereknek az események feldolgozásában és a trauma kiheverésében rengeteget segít az, hogy a bajtársakkal együtt vannak.
Mint hangsúlyozta, a menedéket nyújtó központokban emellett igyekeznek rendszert teremteni az ott tartózkodók életében, mindenkinek napi háromszori étkezést biztosítanak, a családok pedig kartonpapírból kialakított válaszfalakkal még bensőséges környezetet is tudnak maguknak teremteni.
"Az emberek ugyan még mindig szomorúságot éreznek a szívükben,de most már legalább tudnak nevetni is" - mondta egy menekültközpont vezetője, aki szerint érezhetően javult a hangulat március óta.
Minamisanrikuban az egyik szálláshelyként szolgáló középiskola igazgató-helyettese, Toshiko Kanno ugyanakkor arról beszélt, mennyivel nehezebb a szülők nélkül maradt gyermekek helyzete. "A gyerekek mindennap kinéznek az ablakon és látják az óceánt. Még mindig nem tudják megszokni az utórengéseket, és mikor viharos a tenger, attól rettegnek, hogy újabb cunami jön" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


