Megállapodnak a rakétavédelem ügyében?
Medvegyev szerint jól haladnak a NATO-val
Dmitrij Medvegyev orosz államfő szerint haladást értek el hétfőn, a NATO-Oroszország Tanács nagyköveti szintű ülésén Szocsiban, s a NATO főtitkára a délelőtti ülés után azt mondta: reméli, hogy egy év alatt sikerül megállapodni az európai rakétavédelem kérdésében.
2011.07.04 18:11MTI"Úgy gondolom, mindnyájunkat lelkesít az, amit elértünk. Az ülés igen eredményes volt, és remélem, előreléptünk az aktuális kérdésekben" - mondta az orosz államfő.
Anders Fogh Ramussen NATO-főtitkár azt hangsúlyozta, hogy az európai rakétavédelem területén a felek együttműködésének nincs alternatívája, s van lehetőség az együttműködés bővítésére.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyanakkor kifejtette: a NATO és Oroszország nem fog tudni megállapodni az úgynevezett szektoronkénti rakétavédelemről, amely megosztaná a felek között a védendő területet, de más megállapodásra van lehetőség. "Partnereink arra hivatkoznak, hogy a Washingtoni Szerződés 5. cikkelye kötelezettségeket ró rájuk, amelyeket nem delegálhatnak.
Ezt realitásként elfogadtuk, de szerintünk van lehetőség a megállapodásra, amely erősíteni és nem aláásni fogja a stratégiai stabilitást" - jelentette ki az orosz diplomácia vezetője.
Rasmussen erről azt mondta: a NATO nem mond le a saját, a szövetségi rakétavédelmi rendszer létrehozásáról, de ennek ellenére szeretne együttműködni Oroszországgal, és vele közösen garantálni a biztonságot. A NATO-főtitkár kijelentette: két rakétavédelmi rendszert szeretne látni - a NATO, illetve Oroszország rendszerét -, "amelyek információkat cserélnek, hogy hatékonyabban védhessék a NATO és Oroszország területét", ez nagyobb biztonságot garantálna mind Oroszországnak, mind a NATO-nak.
Oroszország és a NATO a tavaly őszi lisszaboni NATO-csúcson elvben megállapodott arról, hogy tanulmányozzák az európai rakétavédelem területén való együttműködés lehetőségét.
Moszkva attól tart, hogy a NATO rendszere Oroszország ellen is irányulhat, noha a NATO nem győzi hangsúlyozni, hogy nem így lesz. Az orosz fél több javaslatot is tett, a tárgyalások azonban legalábbis Dmitrij Rogozin, Oroszország mindig keményen fogalmazó NATO-nagykövete szerint zsákutcába jutottak. A két fél védelmi minisztereinek június elején tartott találkozóján sem közeledtek az álláspontok.
A szocsi tanácsülés másik fő témája Líbia és az ENSZ BT vonatkozó határozatai voltak, amelyeket Moszkva szerint a NATO túlságosan szabadon interpretál. Lavrov a tanácskozás befejeztével újra leszögezte: megengedhetetlen, hogy bárki fegyvereket szállítson a líbiai ellenzéknek, mert ez, valamint a katonai instruktorok küldése is, sérti a BT határozatát. Hozzátette, hogy a NATO-nak más erről a véleménye, amint azt Rasmussen délelőtt újságírók előtt is kifejtette. "E téren nem sikerült egyetértésre jutnunk" - mondta Lavrov.
Rasmussen hangsúlyozta, hogy a NATO líbiai terveiben nem szerepelnek szárazföldi hadműveletek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06