Az ír vízi jármű motorját megrongálták
Izrael megint tönkretett egy segélyhajót
A gázai segélyflottilla szervezői csütörtökön azt állították, hogy Izrael egy újabb hajójukat tette használhatatlanná.
2011.06.30 07:55MTIAz izraeli hadsereg rádiójának nyilatkozva azt mondták, hogy az ír zászló alatt közlekedő hajó motorját a kikötőben valakik szándékosan megrongálták.
Hoveida Arraf, a segélyművelet egyik aktivistája beszámolt arról, hogy amikor beindították a motort, kiderült, hogy a hajtócsavar teljesen deformálódott. Amennyiben ez a tengeren történik, a hajó elsüllyed.
Korábban a segélyflottilla szervezői arról számoltak be, hogy Izrael kárt tett a görögországi Pireusz kikötőjében egy svéd hajó hajtócsavarjában. Mintegy tíz hajó készül kifutni a héten Pireuszból, a segélyflottilla bázisáról.
Egyelőre nem világos, hogy a hajókban keletkezett kár késlelteti-e az izraeli blokád alatti Gázai övezet felé induló küldetést. Mintegy 300-400 aktivista készül eljutni az övezetbe, amelyet Izrael azóta tart blokád alatt tart, hogy a Hamász radikális palesztin szervezet ellenőrzése alá vonta a területet.
Tavaly egy hasonló segélyflottilla elleni izraeli rajtaütés nyomán egy török hajó kilenc aktivistája meghalt. A felek egymást okolták a történtekért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


