Bal lábbal kelt Kim Jong il
Szent háborúval fenyegette Észak-Korea a Délt - már megint
Észak-Korea azzal fenyegetőzött szerdán, hogy "szent háborút" indít Dél-Korea ellen.
2011.06.29 09:36MTIEgy meg nem nevezett észak-koreai kormányszóvivő azzal vádolta meg a dél-koreai hadseregnek a két ország szigorúan védett tűzszüneti vonala mentén állomásozó egységeit, hogy "gúnyos", Phenjant sértő és "szélsőségesen ellenséges" feliratú táblákat helyeztek el a határon. A KCNA állami hírügynökség által kiadott nyilatkozat szerint a lépés szinte felér egy hadüzenettel.
A szóvivő szerint Észak-Korea büntetéssel válaszol a déli provokációra, egyben kegyetlen megtorló "szent háborúval" hiúsítja meg a déliek esetleges támadását.
A fenyegetés előzménye, hogy egy dél-koreai lap kedden jelentette: a hadsereg egységei Észak-Korea-ellenes jelszavakat helyeztek el a két ország tűzszüneti vonalán.
A lap által közölt fotón egy felirat látható az Észak- és Dél-Korea közötti demilitarizált zónában lévő Csholvon városban, az egyik katonai egység bejárata felett. Ezen az állt: "Döfjünk kardot az észak-koreai bábkatonák mellkasába!".
Egy másik feliraton, az Észak-Koreát alapító Kim Ir Szenre, fiára, a jelenlegei vezető Kim Dzsong Ilre, valamint az ő kiszemelt örökösére, Kim Dzsong Unra utalva az szerepelt, "Kaszaboljuk le a három Kimet!".
A dél-koreai hadsereg megerősítette az újság beszámolóját azt állítva: a feliratokra azért volt szükség, hogy erősítsék a katonáknak az Észak-Korea elleni harciasságát". Észak-Korea és Dél-Korea nemzetközi jogi szempontból továbbra is hadban áll egymással, mivel az 1950-53-as háborút csak fegyverszüneti megállapodás zárta le, békeszerződést nem kötöttek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


