A megkérdezettek 25 százaléka válaszolt igennel
Varsóban nem akarnak emlékművet a szmolenszki katasztrófa áldozatainak
A varsóiak több mint 70 százaléka nem akarja, hogy a lengyel fővárosban emlékművet állítsanak a szmolenszki katasztrófa áldozatainak.
2011.06.28 13:06MTIA CBOS közvélemény-kutató intézet felmérésében, amelynek eredményéről a keddi lengyel sajtó tájékoztatott, a következő kérdésre kellett válaszolni: "Szükségesnek tartja-e Ön, hogy a Powazki temetőben állított emlékmű mellett a főváros központjában egy másik emlékművet is emeljenek a szmolenszki katasztrófa áldozatainak?"
A válaszadók csaknem 71 százaléka nemmel, míg 25,4 százaléka igennel válaszolt erre a kérdésre.
Hanna Gronkiewicz-Waltz, a kormányzó Polgári Platformhoz tartozó varsói főpolgármester szerint a felmérés pontot tesz annak a vitának a végére, amely arról szólt, hogy a fővárosnak meg kell-e örökítenie még egy közpénzből emelt emlékművel a szmolenszki katasztrófát. A varsóiak döntő többségükben úgy vélik, hogy elegendő a Powazki katonai temetőben álló emlékmű - szögezte le a Rzeczpospolita című lap keddi jelentése szerint.
Az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS), a légikatasztrófában életét vesztett Lech Kaczynski államfő pártja manipulatívnak nevezte a felmérést, mondván: a kérdés azt sugallja, mintha már állna egy szmolenszki emlékmű, holott a Powazki temetőben lévő nem nevezhető annak, az csupán egy stilizált síremlék.
Mások szerint a hatóságok következetlenek, mert egy másik felmérésen, amelyet szintén a főváros rendelt meg, a varsóiak több mint fele negatívan ítélte meg a varsói tömegközlekedés jegyárainak emelését az utazás minőségének javítása fejében. A hatóságok ennek ellenére a jegyáremelés mellett döntöttek.
A varsói elnöki palota elé elképzelt emlékmű 96 fényoszlopból állt volna, a kormánygép katasztrófájában szörnyethalt 96 áldozat emlékére.
Közben a kormány bejelentette, hogy már a miniszterelnök asztalán van a szmolenszki katasztrófa vizsgálatáról Jerzy Miller belügyminiszter irányításával készült, mintegy 300 oldalas lengyel jelentés, amelyet az angol, francia és orosz fordítás elkészülte után tárnak a nyilvánosság elé.
A PiS saját vizsgálatának eddig elkészült részleteit hétfői közlés szerint ezen a héten akarta közzétenni. A kormány közlése után azonban fontolóra vette, hogy megvárja ezzel a hivatalos kormányjelentés nyilvánosságra hozatalát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


