Villámlátogatást tett a külügyminiszter
Kanada támogatásáról biztosította a líbiai felkelőket
Ottawa támogatásáról biztosította a kanadai külügyminiszter hétfőn a líbiai felkelőket, akiknek a fellegvárában, Bengáziban tett villámlátogatást.
2011.06.28 07:27MTIJohn Baird üdvözölte, hogy az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT), a felkelők politikai szerve a szabadság és a demokrácia felé tartó átmenet mellett kötelezte el magát. Kanada részt kíván venni ebben a fontos folyamatban - fűzte hozzá Baird.
A kanadai diplomácia irányítója csodálatának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a líbiai népmozgalom mennyire bátran és elszántan száll szembe a Moammer Kadhafi vezette rezsimmel.
Baird személyében az első magas rangú kanadai politikus utazott Bengáziba azóta, hogy az észak-amerikai ország június közepén a líbiai nép törvényes képviselőjének ismerte el az ÁNT-t.
Baird Bengáziból Szicíliába utazott, ahol találkozott a Kadhafi-rezsim elleni NATO légi hadműveletben részt vevő kanadai katonákkal, majd napját Rómában fejezte be.
Kanada hat F-18-as típusú vadászgépet, felderítő repülőgépeket és egy fregattot bocsátott az észak-atlanti szövetség rendelkezésére, és a műveleteket kanadai parancsnok, Charles Bouchard tábornok irányítja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06