A Nemzetközi Büntetőbíróság döntött
Kiadták az elfogatóparancsot Kadhafi ellen
A bíróság székhelyén bejelentették: elfogatóparancsot adott ki Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság.
2011.06.27 15:52MTIUgyancsak elfogatóparancsot adtak ki Kadhafi Szaif nevű fia és a líbiai titkosszolgálat vezetője, Abdullah asz-Szenuszi ellen.
Mindhármukat emberiesség elleni bűntettekkel vádolják. A bíróság szerint február második felében, az észak-afrikai arab országban megindult rendszerellenes tiltakozások első 12 napjában az utasításaik nyomán a rendfenntartó erők több száz civilt öltek, illetve sebesítettek meg és vetettek börtönbe.
Ügyüket az ENSZ Biztonsági Tanácsa utalta a hágai bíróság elé. Luis Moreno-Ocampo főügyész májusban indítványozta elfogatóparancs kibocsátását. "Ez az egyedüli módja annak, hogy megvédelmezzük a líbiai civileket" - közölte. Az ügyészség szerint mihamarabb kézre kell keríteni a vádlottakat, hogy ne tudják eltussolni e cselekményeket, és ne kövessenek el újabb hasonló bűntetteket.
Hágában állomásozó diplomaták ugyanakkor azt mondták, az elfogatóparancs kiadása megnehezítheti a tárgyalásos megoldást Líbiában. A bírósági döntés azt jelenti, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozó alapokmány részes államai - 116 ország - amint lehetőségük nyílik rá, kötelesek elfogni a 69 éves líbiai vezetőt és két társát.
Líbiai tisztségviselők elutasították a bíróság döntését, még mielőtt a határozat megszületett volna. A bíróság nem legitim szerv, nincs joghatósága, és "az egész tevékenysége kizárólag afrikai vezetők ellen irányul" - mondta a líbiai kormányszóvivő.
Nicola Sarkozy francia elnök még az elfogatóparancs kibocsátása előtt ismét fölszólította Kadhafit, hogy mondjon le. "Negyvenegy évnyi diktatúra után talán itt az ideje, hogy abbahagyja, és távozzon a hatalomból" - mondta.
NATO-tagállamok, köztük Franciaország március óta bombáznak líbiai célpontokat, hivatalosan a líbiai civilek megvédése érdekében. Kadhafi többször kijelentette, kitart szülőhazájában, utolsó csepp véréig harcolni fog.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


