Elengedték a másként gondolkodó kínai művészt
Aj Vej-vej szabadlábon!
A város rendőrsége bejelentette: óvadék ellenében szabadlábra helyezték Pekingben Aj Vej-vej (Ai Weiwei) másként gondolkodó kínai művészt.
2011.06.22 18:12MTIIndoklásul "jó hozzáállását" hozták fel a hatóságok, vagyis hogy Aj bevallotta bűntetteit, továbbá: "krónikus betegségben szenved" A rendőrségi tájékoztatás szerint a döntés mellett szólt az is, hogy Aj többször is kijelentette: be fogja fizetni az elcsalt adót.
A nyomozás során bebizonyosodott, hogy egy a művész felügyelete alá tartozó kft. nagy összegű adócsalást követett el, és szándékosan megsemmisítette a könyvelési bizonylatokat.
Aj Vej-vejt még április 3-án vették őrizetbe a pekingi repülőtéren, amikor repülőgépre akart szállni Hongkong felé. A nemzetközi hírű, szókimondásáról ismert művészt akkor ismeretlen helyre vitték, s csak napokkal később közölték hivatalosan, hogy gazdasági bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.
A kommunista hatalmat élesen bíráló, külföldön gyakran idézett művész korábban már sokszor hozta zavarba a kínai vezetést, s többször is megjegyezte: könnyen lehet, hogy az érintettek egyszer megelégelik nyers modorát és kíméletlen kritikáit. Hogy volt-e az egyébként tartósan Németországba készülő Aj elfogása mögött konkrét egyéb indítékuk a hatóságoknak, nem ismert.
Aj hosszantartó - vádemelés nélküli - fogva tartása, különösen az Egyesült Államokban és Európában, Ausztráliában, de Hongkongban és Tajvanon is nagy felzúdulást keltett, s a politikusok, a művészvilág és civilek rendre a szabadon bocsátását követelték.
New Yorkban például június 23-ára, csütörtökre hívtak össze egyórás virrasztást, amellyel a kínai vezetést kívánták felszólítani Aj azonnali szabadon engedésére. A New York-i Solomon R. Guggenheim Alapítvány 143 ezer aláírást gyűjtött ahhoz a kínai kulturális tárcához címzett petícióhoz, amely ugyancsak a művész kiengedését követeli, és amelyet a londoni Museum of Modern Art, a Tate múzeum és az amerikai művészeti múzeumok igazgatóinak szövetsége is támogatott.
Peking korábban igyekezett azt bizonygatni, hogy Aj őrizetbe vételének nincs köze az emberi jogokhoz, vagy a szabad véleménynyilvánításhoz és elutasította, hogy bírálói beavatkozzanak a belügyeibe.
A helyzet azonban egyre kínosabbá és tarthatatlanabbá vált és mivel a kínai vezetés nagy valószínűséggel nem akarta, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök pénteken kezdődő európai útját Aj melletti tüntetések kísérjék, a művész "óvadék ellenében" történő szabadon engedése mellett döntöttek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


