A parlament megválasztotta
Új miniszterelnöke van Finnországnak
A finn parlament nagy többséggel megszavazta szerdán, hogy Jyrki Katainen, a konzervatív Nemzeti Koalíciós Párt vezetője legyen az ország új miniszterelnöke.
2011.06.22 16:16MTIA finn törvényhozás 200 képviselője közül 118 támogatta, míg 72 ellenezte a távozó jobbközép kormány pénzügyminiszterének kormányfői kinevezését.
Az április 17-én tartott parlamenti választásokon egyik politikai formáció sem szerzett többséget, a legtöbb szavazatot azonban Katainen Nemzeti Koalíciós Pártja (KOK) kapta, így ő alakíthatott kormányt. Az euroszkeptikus Igazi Finnek (PS) pártjának előretörése (19 százalék) azonban igencsak megnehezítette a koalíciós tárgyalásokat.
Katainen a múlt héten jelentette be, hogy széles koalíciót hoz létre a Szociáldemokrata Párt (SDP), a Baloldali Szövetség (VAS), a Zöld Liga (VL), a Svéd Néppárt (SFP) és a Kereszténydemokrata Párt (KD) bevonásával.
Az új hatpárti kormány a tervek szerint még szerdán hivatalba lép.
A 39 éves Jyrki Katainent fiatal kora ellenére az egyik legtehetségesebb finn politikusnak tartják. Huszonnyolc éves volt, amikor először parlamenti képviselővé választották.
Pártja élére 2004-ben került. Finn politológusok szerint a legkellemetlenebb és legtöbb fejtörést okozó problémákat is eredményesen oldotta meg, miközben a nemzetközi gazdasági-politikai színtéren is mindinkább kitűnt tehetségével. A Financial Times című brit lap 2008-ban Európa legjobb pénzügyminiszterének választotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


