A kárt a szülőknek kell megtéríteniük
Törtek-zúztak a gyerekek az iskolában
Tört-zúzott két tízéves fiú a baranyai Szászváron az általános iskolában, az általuk okozott háromszázezer forintos kárt szüleiknek kell megtéríteni.
2011.06.20 16:40MTI Maglódiné Horváth Ildikó, az intézmény igazgatóhelyettese a helyszínen hétfőn újságíróknak elmondta: a két fiú vasárnap terméskövekkel betört tizenkét ablaküveget, megrongálta a szertár és egy osztályterem berendezését, a falra pedig festéket kent.
Az esetnek volt szemtanúja, a rongálók kilétére ennek köszönhetően derült fény.
A diákok tettükre nem tudtak magyarázatot adni. Koruk miatt nem büntethetők, ezért az általuk okozott háromszázezer forintos kárt szüleiknek kell megtéríteniük.
Az igazgatóhelyettes megjegyezte: az iskola tavaly vásárolta és építtette be a most tönkretett hőszigetelt üvegekkel ellátott nyílászárókat.
Kapcsolódó írások:
- A hatóságok tesznek rá: újabb sírrongálások a Házsongárdi temetőben
- Idejekorán leépíti a tizenévesek agyát a füves cigi
- Őrizetbe vették a szegedi temetői urnák megrongálásával gyanúsítható férfit
- Sírokat rongáltak meg a nyírmihálydi temetőben
- Ballagási ünnepségen fogtak el egy elítéltet Salgótarjánban
- Megrongálták a millenniumi emlékművet Ópályiban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


