Heccből követték el a bűncselekményt
Elfogták az 56-os villamos megrongálóit - a tizenéves fiatalok jó heccnek hitték
Elfogtak azt a négy fiatalt, akik elismerték, hogy ők siklatták ki és firkálták össze két hete a XI. kerületi Fehérvári úton közlekedő 56-os jelzésű villamost - jelentette be Tóth Ferenc, a BRFK osztályvezetője szerdai sajtótájékoztatóján. A fiatalok, akik "heccből" követték el a bűncselekményt, szabadlábon védekezhetnek.
2008.04.02 15:32MTIAz osztályvezető elmondta, hogy a nemrégiben, éppen az erre a célra felállított graffitiellenes nyomozócsoport - amelynek ő a vezetője - fülelte le a négy tizenéves elkövetőt, akik elismerték tettüket; közlekedésbiztonság elleni bűncselekménye miatt indult eljárás a fiatalemberekkel szemben.
Tóth Ferenc tájékoztatása szerint az egyik fiatal elismerte, hogy ő helyezte a sínekre az összekötözött újságpapírköteget, amellyel sikerült kisiklatnia a villamost, a fiatalember vallomásában elmondta, hogy nagyon bánja, amit tett, az egészet csak "heccnek gondolta." A fiatalok 14 és 17 év közöttiek, mivel nem áll fenn szökés veszélye, ezért nem vették őrizetbe őket. A BKV Zrt. az eset után félmillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.
A közlekedési vállalat szerdai közlése szerint a pénzt a rendőrség kapja. Március 20-án este 21.00 óra után akkor még ismeretlenek kisiklatták és megrongálták az egyik 56-os jelzésű villamost a Fehérvári úton. A jármű mintegy 60 utast szállított, de személyi sérülés nem történt. Az esetet követően graffitis cselekmények elemzésére négyfős nyomozócsoport létrehozását rendelte el Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.
A munkacsoport feladatai közé tartozik a nyomozati iratok, hang-, video-, és fényképfelvételek beszerzése és elemzése, valamint a graffitivel kapcsolatos adatgyűjtés.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


