Három rendőr füstmérgezést kapott
Felgyújtotta lakását, majd kiugrott a nyolcadik emeletről egy férfi
Csámpai Attila, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóügyeletese azt mondta: súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy férfi, aki felgyújtotta a lakását, majd kiugrott a nyolcadik emeletről csütörtök délelőtt Budapesten; az oltásban segédkező három rendőr füstmérgezést szenvedett.
2011.04.21 13:03MTIA férfi saját maga gyújtotta fel a IV. kerületi Berda József utcában, egy tízemeletes lakóépületben lévő lakásának egyik helyiségét, amelyet a sajtóügyeletes közlése szerint szeméttel hordott tele.
A rendőrök porral oltóval eloltották a tüzet, amelyet azután a férfi ismét meggyújtott. A rendőrök ismét megpróbálták eloltani a lángokat, ekkor kaptak füstmérgezést. A férfi ezután ugrott ki a nyolcadik emeletről.
Mucsi Nóra, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese azt mondta: a férfit ki akarták lakoltatni, azért tartózkodott a helyszínen egy végrehajtó és a három járőr.
Kapcsolódó írások:
- Kiugrott az ablakon, mert nem kapott bort!
- Eddig 42 halottja van a shanghaji felhőkarcoló-tűznek
- Ördögöt láttak - kiugrottak a második emeletről
- Kiugrott a vonatból egy román férfi a fővárosban
- Szökni akart, megsérült - kórházban a gyilkossággal gyanúsított rendőr
- Öngyilkosságra buzdít egy csoport a Facebook portálon
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


