Hegyeshalomnál hagyták el az országot
Elraboltak egy autót a tulajdonosával együtt Győrben
A megyei főkapitányság sajtóügyeletese pénteken azt a tájékoztatást adta, hogy autót rabolt magának két román férfi Győrben, s hogy a tulajdonos ne tudjon rendőrt hívni, őt is magukkal hurcolták.
2011.04.08 14:14MTIKálmán Gabriella közlése szerint a Németországba tartó férfiak elvették a nőtől a gépkocsi kulcsát, majd őt is a járműbe kényszerítették. Hegyeshalomnál lépték át az osztrák határt, majd nem sokkal távolabb, egy Nickelsdorfhoz közeli földúton tették ki az autótulajdonost, akinek sikerült értesítenie a rendőrséget.
Az áldozat - akinek nem esett baja - megadta autója adatait, ezek alapján a rendőrök Schwechatnál fogták el a két támadót. Az elkövetők ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás, az osztrák társszerv pedig személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - tette hozzá a sajtóügyeletes.
Az osztrák rendőrség kihallgatja a két gyanúsítottat
Az osztrák rendőrség megerősítette a Kisalföld című napilap értesülését, miszerint őrizetbe vettek két román állampolgárságú férfit Schwechat közelében egy magyar nő feljelentése alapján.
A két férfit azzal gyanúsítják, hogy csütörtökön Győrben arra kényszerítettek egy nőt, hogy engedje át nekik az autóját, majd a kocsiba beülve Ausztriába hajtottak, és őt is magukkal hurcolták.
A nőt az ausztriai Miklóshalmánál (Nickelsdorf) elengedték, és ő értesítette a helyi rendőrséget. Feljelentése alapján az alsó-ausztriai Schwechat közelében feltartóztatták, és őrizetbe vették a két gyanúsítottat.
Kapcsolódó írások:
- Álarcosok kiraboltak egy idős asszonyt Nagyivánban
- Kiraboltak egy takarékszövetkezetet Szeged belvárosában
- Tanárokat raboltak el a Fülöp-szigeteken
- Képekkel! Kiraboltak egy pénzszállítót Nagytarcsán
- Elverte a férfit, majd ki is rabolta a keményöklű asszony
- Kirabolta a segítségükre siető autóst három román férfi
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


