Kiköltöztetik a lakókat
Képek: két nő sérült meg VII. kerületi gázrobbanásban!
Gázrobbanás történt szerda délelőtt Budapesten, egy VII. kerületi lakóházban; a tűzoltók két embert eszméletlen állapotban, súlyos sérülésekkel hoztak ki az épületből - közölte a tűzoltóság.
Durva képek a robbanásról - KATTINTSON! 
A robbanás a Nefelejcs utca 19. szám alatti kétszintes lakóház második emeletén, egy udvarra néző 30 négyzetméteres lakásban történt - mondta Kisdi Máté, a fővárosi tűzoltóság szóvivője a helyszínen újságíróknak. (Korábbi anyagokban pontatlan volt a 23-as számú ház megnevezése.)
A nagy erejű robbanásban, amelynek pontos okát még nem tudják, a lakás feletti födém is megsérült - közölte a tűzoltóság szóvivője.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy a romok között két sérült nőt találtak, őket kórházban ápolják. További sérültekről nem tudnak, de a biztonság kedvéért egy mentőautó a háznál maradt.
A robbanásban két lakás vált teljesen lakhatatlanná - tette hozzá.
Az egyik szomszédos lakásban élő asszony elmondása szerint lakásuk konyhája teljesen tönkrement, a plafon megrepedt. Neki nem esett baja, de törmelékek hullottak rá.
A robbanás helyszínére érkező kerületi polgármester, Vattamány Zsolt (Fidesz) azt mondta: a főfalak bármikor ledőlhetnek. A ház életveszélyessé vált, ezért mindenkit kiköltöztetnek. Huszonkilenc lakás 60 lakója kap ideiglenes elhelyezést egy kerületi panzióban, illetve üres önkormányzati lakásokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


