Az elkövető is halott
A férj ölt Écsen a helyszíni szemle alapján
A megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjének közlése szerint a késő éjjel zárult helyszíni szemlén nem merült fel olyan adat, amely kétségessé tette volna a rendőrség azon megállapítását, hogy a férj ölte meg a feleségét, majd magával is végzett csütörtök délután a Győrhöz közeli Écsen
2011.03.04 10:16MTIKocsis Tünde alezredes tájékoztatása szerint emberölés bűntette miatt indult nyomozás az ügyben. Ha kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy helyes a rendőrség feltevése, büntethetőséget kizáró ok - az elkövető halála - miatt lezárják az eljárást.
Hasonlóan tett a rendőrség a tavaly március közepén történt tényői tragédia ügyében; a két kislányát és feleségét megölő, majd magával is végző férfi ügyét öt hónappal a tragédia után zárhatta le a rendőrség.
Csütörtök délután négy óra körül történt a családi tragédia Écsen, a Deák Ferenc utca egyik családi házában. A helyszíni szemle elsődleges megállapításai szerint az 53 éves férj - családi vita után - előbb lelőtte vadászpuskájával a nála két évvel fiatalabb feleségét, majd magával is végzett.
Egyik rokonukat hívta fel a házaspár otthon tartózkodó fia, aki csak hallotta, de nem látta, hogy lövöldözés volt a házukban. A családtag riasztotta a mentőket, ők értesítették a rendőrséget. A 17 éves fiú nem sérült meg, de sokkos állapotban szállították kórházba.
A kisalfold.hu információi szerint a házaspárnak két lánya is van, de ők külföldön élnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


