Az elgázolt lehet a hibás
Elütötte volt albérlőjét egy dunaharaszti férfi
Az első megállapítások szerint nem szándékosan ütötte el volt albérlőjét kedden egy dunaharaszti férfi, a fiatalember szaladhatott a kocsi elé.
2011.01.25 17:43MTIKovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr- főkapitányság szóvivője korábbi tájékoztatása szerint kedden déltájban a két férfi azért keveredett szóváltásba egymással egy dunaharaszti családi házban, mert az ingatlan tulajdonosa műszaki cikkek ellopásával gyanúsította meg, és kérdőre vonta korábbi albérlőjét.
A megvádolt 24 éves fiatalember elmenekült a helyszínről, mire a tulajdonos kocsival indult utána, majd - ismeretlen körülmények között - elütötte őt.
A baleset következtében a fiatalember súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrségi szóvivő délutáni közlése szerint az adatgyűjtés és a tanúk meghallgatása alapján kiderült, hogy valószínűleg a "sértett" tehet a balesetről: átfutott a kocsi előtt.
A kórházban ápolt fiatalembert még nem tudták meghallgatni - mondta Kovács Viktória.
Rendőrök helyszínelnek Dunaharasztiban, az Uzsoki utcában, ahol egy férfi elütötte albérlőjét, miután korábban szóváltásba keveredett vele.(fotó: MTI)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


