Elsőfokú az árvízvédelmi készültség
Lassan apad a Hármas-Körös és a Berettyó
Csapadékmentes volt az elmúlt 24 óra a Körösök teljes vízgyűjtőterületén, ezért tovább folytatódott a lassú apadás; a Hármas-Körösön és a Berettyón azonban még mindig elsőfokú az árvízvédelmi készültség.
2011.01.18 12:08MTIA tájékoztatás szerint a vízügyi szervezet 340 kilométer hosszúságú védvonalaiból változatlanul 99 kilométeren van érvényben elsőfokú riasztás. A térségben a belvízzel elöntött területek nagysága több mint 4 négyzetkilométerrel közel 525 négyzetkilométerre csökkent.
A tíz belvízvédelmi szakaszból azonban még mindig kettőben a legmagasabb szinten védekeznek, hétben másodfokú, egyben pedig elsőfokú a készültség.
A működő szivattyútelepek egy nap alatt 4 millió köbméter vizet emeltek át a főbefogadó folyókba és csatornákba. Tavaly december elseje óta pedig már több mint 268 millió köbméter vizet szivattyúztak el.

Az önkormányzatok közül Füzesgyarmat megszüntette a védekezést. Így öt településen másodfokon, 15-ben pedig első fokon védekeznek az elöntések ellen.
Az árvízvédelmi és belvízvédelmi munkálatokban az elmúlt napon 329-en vettek részt.
A meteorológiai előrejelzések szerint a Körösök vízrendszerében a következő 24 órában erős lehűlés és 5 milliméter csapadék várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


