Másfél fokos vízben úszott
Az árvízkárosultakért úszott a mezőkövesdi vasember
Másfél Celsius fokos vízben úszott idén a mezőkövesdi vasember, Bajzáth László, aki a helyi Kavicsos-tavat úszta át vasárnap, extrém bemutatóját pedig a felsőzsolcai árvízkárosultaknak ajánlotta.
2011.01.16 16:37MTIA dél-borsodi matyó főváros sportemberének immár ez a negyedik különleges bemutatója, amelyet eredetileg a jég alatt tervezett.
Bajzáth László az MTI-nek azt mondta: a levegő hat fokos volt, és mivel a jég elolvadt, a másfél fokos vízben úszott. A nem mindennapi teljesítményre több hétig készült, jég alatti bemutatóra számított, de ez a megenyhült időjárás miatt nem volt lehetséges.
Hozzátette: hatalmas szurkolás közepette tette meg a 4-500 méteresre tehető távot, rengetegen voltak kíváncsiak az úszásra, Felsőzsolcáról pedig több mint 70 ember érkezett. Bajzáth László - akit Mezőkövesd városa tavaly az Év Emberének választott - tűzoltóként dolgozik, és minden védőfelszerelés nélkül merült a tóba idén is és úszta azt át.
Az elmúlt esztendőkben mindig egyre nagyobb távot tett meg - szintén védőfelszerelés nélkül - a fagyos vízben, a jégtábla alatt, amelyre minden alkalommal több ezren látogattak ki.
fotó: MTI
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


