Mutyizott a főnök?
Vádat emeltek a pénzügyőrség volt dél-dunántúli parancsnoka ellen
Vádat emeltek B. Gyula, a Vám- és Pénzügyőrség volt dél-dunántúli regionális parancsnoka ellen, mert az ügyészség szerint az egykori vezető kedvezőbb vámeljárást ígért egy pécsi vállalatnak, amennyiben ott ismerőse cégét bízzák meg az őrző-védő feladatokkal.
2011.01.04 14:45MTIHajdu István, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője kedden az MTI-nek elmondta: az ügyészség kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat a volt parancsnok ellen, aki szabadlábon védekezik.
Ha bűnössége bebizonyosodik, öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
A szóvivő hozzátette, hogy az ügy iratai már megérkeztek a megyei bíróságra, a tárgyalás időpontját azonban még nem tűzték ki. A vádirat szerint Bakos Gyula kedvezőbb vámeljárást ígért a finn érdekeltségű, elektrotechnikai termékeket gyártó Elcoteq Magyarország Kft. egy szállítmányára vonatkozóan, ha a vállalat az egyik ismerőse cégével szerződik őrző-védő feladatok ellátására.
Az eset kiderült, az ügyben nyomozás indult, Bakos Gyulát pedig tavaly március 10-én felfüggesztette beosztásából a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


