Nem menekülhet
Forró nyomon üldözik a VII. kerületi cserbenhagyó gázolót
Még nem találták meg a VII. kerületi cserbenhagyó gázolót, de több bejelentés is érkezett, így a rendőrség már forró nyomon keresi a sofőrt - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
2011.01.02 18:57MTIHorváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy több bejelentést is kaptak a szombati balesettel kapcsolatban, a tanúmeghallgatások még tartanak.
A gázolás szombat hajnalban történt a VII. kerületi Dózsa György út és Damjanich utca kereszteződésében. Egy balra kanyarodó sötét színű kisteherautó nem állt meg a zebra előtt, hanem elgázolta az úton éppen átkelő 32 éves nőt.
(Az esetről korábban mi is írtunk - a videót szintúgy megtekintheti Ide Kattintva!)

A nőt életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, ám meg nem erősített információk szerint azóta már túl van az életveszélyen. A rendőrség honlapján egy ideig látható volt a balesetről készült közterületi videofelvétel.
Az ügyben a rendőrség segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:35 A Velencei Bizottság vizsgálja a Sulyok Tamás leváltását célzó alkotmánymódosítást
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


