Egy ember életveszélyesen sérült
Letarolta a fél házat a monori gázrobbanás
Gázrobbanás történt Monoron egy családi házban péntek este, a rendőrség tájékoztatása szerint egy ember életveszélyesen megsérült.
2010.12.10 19:20MTIKovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, a robbanás fél hétkor történt egy kétszintes családi házban, egy ember életveszélyesen, egy súlyosan megsérült, további két ember könnyebb sérüléseket szenvedett.
A gázszolgáltató szakemberei már dolgoznak a gázszivárgás megszüntetésén - tette hozzá.
Az MTI úgy tudja, hogy a gázrobbanás a Liliom utcában történt. Töttős Györgyi, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek azt mondta, a robbanás egy sorház legszélső lakásában történt, a környéket 100 méteres körben lezárták.
Az épület fele súlyos károkat szenvedett, statikus fogja megvizsgálni, hogy menthető-e a ház megmaradt része.
A szóvivő szerint egy ember sérült meg, állapotáról nem tudott információt adni. A gázrobbanás okát a későbbi vizsgálatok derítik ki - tette hozzá.

Kapcsolódó írások:
- Szegedi gázrobbanás: a felújítást végző cég alkalmazottját gyanúsítják
- Súlyosan megégett a gázrobbanás sérültje
- Gázrobbanás Nyíregyházán: egy halott, hat sérült
- Gázrobbanás Óbudán - összedőlt a ház
- Maga okozta a gázrobbanást - belehalt a mezőkeresztesi férfi
- Képek! Gázrobbanás okozhatta a Balaton utcai tüzet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


