Véletlenül dördült el a fegyver
Majdnem a szomszédot találta el a lakásában lövő vadász
Lakásában adott le véletlenül lövést sörétes fegyveréből egy vadász Szombathelyen, a lövedék a szomszédos lakás fürdőszobájának ajtajában állt meg - erősítette meg az MTI értesülését pénteken a rendőrség.
2010.12.10 19:41MTIA vadász elmondása szerint eladáshoz készítette elő a fegyvereit, egy golyós és három sörétes puskát, és eközben sült el az egyik sörétes fegyver - tájékoztatott Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A lövedék keresztülhaladt a vadász lakásának bejárati ajtaján, a lépcsőházon, majd a szemközti szomszéd lakásának bejárati ajtaján, s végül a sörétek a fürdőszoba kitárt ajtajában álltak meg.
A Nyugat.hu internetes portál értesülése szerint az említett lakásban egy huszonéves szombathelyi fiatalember a számítógépe előtt ült. Ha a fürdőszoba ajtaja nincs nyitva, őt találják fejmagasságban a lövedékek.
Kazmar Enikő ezzel kapcsolatban annyit közölt: a lakásban valóban otthon tartózkodtak, de személyi sérülés szerencsére nem történt. Elmondása szerint a vadász az egyik fegyveren "ürítő mozdulatot" hajtott végre, ekkor dördült el a lövés.
A szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt büntetőeljárást indított, a fegyvereket lefoglalta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


