Idegen fiatalember segítette világra a babát
Az utcán szülte meg a gyermekét egy nő Budapesten!
Az utcán szülte meg gyermekét egy nő a III. kerületben vasárnap reggel, a farfekvéses kisbaba világra jövetelét a mentőszolgálattól telefonon kapott instrukciók alapján egy idegen fiatalember segítette - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-vel.
2010.12.05 15:37MTI
Győrfi Pál elmondta: az anya - akinek ez már a hatodik terhessége volt - reggel fél hétkor a főváros III. kerületében, az Aranyhegy városrészben érezte, hogy beindult a szülés, ezért gyalog elindult a vasútállomásra, hogy majd onnan mentőt hív.
A vasútállomásig már nem jutott el, útközben kénytelen volt becsengetni egy házhoz, ahol egy fiatalember telefonon kihívta a mentőket.
Miközben a mentők a helyszínre tartottak, a mentőszolgálat ügyeletese telefonon adta az instrukciókat a fiatalembernek, aki ezek alapján levezette a farfekvéses kisfiú megszületését - mondta.
Hozzátette: arra sem volt idő, hogy a szülő nőt bevigyék a házba, így az utcán, a hidegben született meg a kisbaba. A kiérkező mentők a kisfiút és anyját kórházba szállították, állapotuk a körülményekhez képest stabil.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


