Előzetesbe került
Elfogták a karmacsi fegyveres rablás gyanúsítottját
Elfogták és pénteken előzetes letartóztatásba helyezték a hétfői karmacsi fegyveres rablás gyanúsítottját - közölte a rendőrség az MTI-vel.
2010.12.03 15:51MTIA Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfira - akinek a személyleírása ráillett a fegyveres rablás elkövetőjére - a Marcali Rendőrkapitányság szolgálaton kívüli munkatársa figyelt fel csütörtökön a balatonszentgyörgyi vasútállomáson.
A férfit a helyi körzeti megbízottal közösen igazoltatták, majd a nyilvántartásból megállapították, hogy a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn elrendelte az elfogását.
Salamon Róbert, a Zala megyei főkapitányság sajtószóvivő elmondta, hogy a keszthelyi férfi hétfőn fegyverrel kényszerítette a Zala megyei Karmacson a pénzintézet alkalmazottját a pénz átadására. Miután átvette a páncélszekrényen kívül tárolt készpénzt, elmenekült a helyszínről.
A Somogy és a Zala megyei rendőrök közösen fogták el a bűncselekmény gyanúsítottját, őrizetbe vették, és fegyveresen elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene - közölte a szóvivő.
A Zalaegerszegi Városi Bíróság pénteken elrendelte a rablással gyanúsított férfi előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


