4 társával együtt raboltak ki egy lakást
38 éves nő adta ki rendőrnek magát, elfogták
Rendőrnek adta ki magát egy 38 éves nő, aki négy férfi társával együtt kirabolt egy lakást Budapesten; a gyanúsítottakat elfogták.
2010.11.25 11:53MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közlése szerint a járőrök szerda éjjel megállítottak egy járművet a XI. kerületben az Edömér utcában. Mivel az öt utas gyanúsan viselkedett elszámoltatták őket, s kiderült, a náluk lévő több tárgy (laptopok, mobiltelefonok) egy lakás kirablásából származik.
A nyomozás során eljutottak a rendőrök egy belvárosi lakáshoz, ahol a sértett megerősítette, hogy aznap este egy nő csengetett be segítséget kérve, de vele együtt négy férfi is a lakásba rontott, bántalmazták a tulajdonost, illetve a később megérkező lakótársát is. Mindkettejük értékeit elvették, a lakást feldúlták, majd egy óra múlva távoztak.
A nő a sértettek elmondása alapján rendőrnek adta ki magát és figyelmeztette őket, nem érdemes a hatóságokhoz fordulni, mert el tudja simítani az ügyet, és társa a tőrével többször is megfenyegette őket.
A 20, a 21, a 27 és a 29 éves férfit, valamint a 39 éves nőt a rendőrök előállították, ellenük rablás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


