Kereket szúrtak, majd oldottak
"Segítőkész" tolvajok az M7-es autópályán
Ismét feltűntek az M7-es autópályán a műszaki hibára, defektre figyelmeztető "segítőkész" társaságok, amelyek valójában a gyanútlan autósok meglopására készülnek.
2010.06.02 13:13MTIA Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ezúttal a táskai pihenőhelyen próbáltak meglopni egy autóst, akit szerda hajnalban a lakókocsi oldalát verve, dörömböléssel ébresztettek.
A rendőrség tájékoztatása szerint a sofőr gyanút fogott és elhajtott, ám nem sokkal az indulás után észrevette, hogy defektes az egyik kereke és lehúzódott a leálló sávba.
Ekkor ismét megjelent az előbbi társaság - két férfi és egy nő, mindhárman románul beszéltek - és kiabálás közepette megpróbálták kinyitni a kocsi ajtaját.
Amikor a sofőr közölte velük, hogy hívja a rendőrséget, beugrottak egy Audi 80-as autóba és távoztak. A jármű vezetője a történtekről értesítette a rendőrséget, feljelentést azonban nem tett - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


