Fontos az egészség...
BKV-ügy: Megszüntették Szilágyiné házi őrizetét
Megszüntette Szalainé Szilágyi Eleonórának, a BKV volt humánpolitikai igazgatójának házi őrizetét és egyidejűleg lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség indítványára.
2010.11.03 14:37MTIA különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt Hagyó Miklós és társai ellen büntetőügy van folyamatban.
A Fővárosi Bíróság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az a cél, hogy Sz-né dr. Sz. Eleonóra jelenléte az eljárási cselekményeknél biztosított legyen, enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása mellett, a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésével is elérhető, tekintettel a bűncselekmény teljes felderítéséhez szükséges eljárási cselekmények végrehajtásának elhúzódó időtartamára, a gyanúsított személyi és családi körülményeire, különösen az egészségi állapotára, valamint az eljárás során tanúsított magatartására. A végzés jogerős.
Szalainé ellen január 9-e óta van érvényben kényszerintézkedés; május 4-ig előzetes letartóztatásban volt, majd házi őrizetét rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
A volt humánpolitikai igazgató végkielégítésére és továbbfoglalkoztatására 2009 júliusában derült fény, amikor a Magyar Nemzet azt írta: a humánpolitikai (hr) igazgatónak hiába fizettek ki 2008 márciusában - a prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forint végkielégítést, havi 1,2 milliós fizetéssel a cég tovább foglalkoztatta őt.

A napilap cikke nyomán Kocsis István BKV-vezérigazgató és Hagyó Miklós (MSZP) akkori, BKV-ért is felelős főpolgármester-helyettes egyaránt vizsgálatot indított. A BKV 2009. július 27-én mondott fel az egykori humánpolitikai igazgatónak. Ezt követően több BKV-s vezetőről derült ki, hogy több tíz millió forintos végkielégítést kapott, a cég pedig elkezdte átnézni bérezési és jutalmazási rendszerét, és átvizsgált minden, 2007 januártól kifizetett végkielégítést.
Szalainé ügye nyomán több vezető is távozott a közlekedési társaságtól, mások mellett Balogh Zsolt korábbi általános vezérigazgató-helyettes, aki megbízott vezérigazgatóként aláírta Szalainé továbbfoglalkoztatását. A BKV belső ellenőrzése is vizsgálatot indított, amely 2009 augusztusában megállapította: a volt hr-igazgató nem volt jogosult a végkielégítésre, mert már nyugdíjas volt és felvette 200 ezres nyugdíját, amikor megkapta végkielégítését.
Szintén a belső ellenőrzés indított vizsgálatot 86 ember ellen, akiknek menedzserszerződésük volt vagy 10 millió forintnál nagyobb összegű végkielégítést kaptak. A jogosulatlan végkielégítések kifizetésével a BKV-t becslések szerint több száz millió forintos kár érte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


