Négyszer telefonált a rendőrségre
Bombarobbantással fenyegetőzött egy balmazújvárosi nő
Rövid időn belül négyszer telefonált a rendőrségre egy nő azzal fenyegetőzve, hogy bombát fog robbantani Balmazújváros öt közintézményében.
2010.10.26 13:59MTIA 35 éves helyi lakost elfogták és gyorsított eljárással vonják felelősségre - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.
Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte: a nő hétfő reggel telefonált be a rendőrségre, majd - hogy nyomatékot adjon szavainak - többször megismételte a robbantással való fenyegetőzést. A rendőrség a telefonáló által megjelölt intézményeket átvizsgálta, de robbanóeszközt nem találtak.
Az első hívást követő pár órán belül beazonosították és előállították a 35 éves helyi lakost - tette hozzá a szóvivő. A gyanúsított kihallgatása során azt mondta: szeptemberben adósságai miatt kölcsönvette hozzátartozója betétkönyvét, s abból az összegből rendezte tartozásainak egy részét. Rokona azonban a pénz eltűnése miatt feljelentést akart tenni a rendőrségen, ő ezt kívánta megakadályozni a fenyegetőző hívásokkal.
A gyanúsított ellen közveszéllyel való fenyegetés vétsége miatt indult eljárás. A nőt gyorsított eljárással tervezik felelősségre vonni, tettéért két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - tette hozzá az őrnagy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06