Garázdaság és testi sértés
Román kamionosok verték véresre a szegedi autóst
A nagylaki határátkelőhelyen fogták el azt a két román kamionost, akik egy közlekedési vita után bántalmaztak egy szegedi autóst; ellenük garázdaság és könnyű testi sértés miatt indult eljárás - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.
2010.10.22 13:41MTIA szegedi rendőrkapitányságon csütörtök este tett bejelentést az autó sofőrje, aki elmondta, a Fonógyári úton haladt, amikor mögé ért egy román kamion. A teherautó sofőrje azonnal villogni kezdett rá, majd kivágott a külső sávba és ott előzte meg.
Közben a kamion elhagyta sávját, így az autós – vallomása szerint – csak úgy tudta elkerülni az ütközést, hogy áttért a menetirány szerinti bal oldalra – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Amikor a szegedi autós utolérte a teherjárművet, mindkét jármű megállt, majd a bent ülők kiszálltak. A román férfiak azonnal szidalmazni kezdték a sofőrt, majd bántalmazták is.
Azt csak akkor hagyták abba, amikor több autós is megállt. Az elkövetők ekkor visszaszálltak a kamionba, s elhajtottak – közölte a főhadnagy.
A magyar autós nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A román kamionsofőr és társa éjfél előtt jelentkezett kilépésre a nagylaki határátkelőhelyen, ahol a kiadott körözés alapján elfogták őket.
A 24 és 25 éves román állampolgárokkal szemben garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt indult eljárás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


