Perkálhatnak a gyilkosok

46 milliót ér Szögi Lajos élete

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság egyetemlegesen 46 millió forint és annak kamatai megfizetésére kötelezte az Olaszliszkán halálra vert Szögi Lajos tiszavasvári tanár gyilkosait a hozzátartozók által indított kártérítési perben, szerdán Nyíregyházán.

2010.10.20 10:49MTI

Az apa nélkül maradt négytagú család, valamint a velük egy háztartásban élő három nagy- és dédszülő együttesen 57 millió forint, valamint az összetört gépkocsi utáni kár megfizetését kérte a gyilkosság nyolc elkövetőjétől a bíróságon.

Helmeczy László, a hozzátartozók jogi képviselője a szerdai ítélet kihirdetése előtt a tárgyaláson megismételte: nem lehet pénzben kifejezni a családot ért "jóvátehetetlen" kárt, ezért a magyar bírói gyakorlatot figyelembe véve állapították meg a kért kártérítés összegét. Kocsis Ottília bíró az ítélet indoklásában a hozzátartozók által kért összeg nagy részét jogosnak nevezte, kiemelve, hogy Szögi Lajos halálával hozzátartozói elvesztették megélhetésük egyik biztos támaszát.

Az emberölésért életfogytig tartó fegyházra, illetve 5 és 15 év közötti börtönbüntetésre ítélt raboknak anyagilag is felelniük kell tettükért. Rabkeresményükből és vagyontárgyaik értékesítéséből meg kell fizetniük a megállapított 46 millió forint kártérítést és a gyilkosság során megrongált gépkocsi helyreállítási költségét - áll az ítéletben.

Kocsis Ottília a nyolc alperest több mint 1,7 millió forint perköltség megfizetésére is kötelezte. Az elítéltek szerdán sem jelentek meg a kártérítési ügyben eljáró bíróság előtt, csakúgy, mint a per korábbi tárgyalásain. Közülük korábban ketten nyújtottak be írásos ellenkérelmet, sokallva a kártérítési igényt, egyben részletfizetési lehetőséget kérve, ha végül kártérítésre kötelezik őket. Az elsőfokú ítélet ellen a kártérítésre kötelezettek a Debreceni Ítélőtáblához nyújthatnak be fellebbezést 15 napon belül.

Szögi Lajos 2006. október 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán gyermekeivel együtt autózott, amikor átfutott előtte egy kislány. A gyerek az árok szélén elesett. A férfi megállt, hogy megnézze, van-e valami baja a gyereknek. A lány hozzátartozói azt hitték, hogy Szögi Lajos elütötte a gyereket, ezért a tanárt kirángatták a kocsijából, és gyermekei szeme láttára agyonverték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.