Fejszenyéllel gyilkolt
Élt még, mikor elégette a testet? Ítélethirdetés Eva Rhodes halála ügyében
Eva Rhodes halála ügyében ma hirdet ítéletet a Győr-Moson-Sopron megyei bíróság.
2010.09.10 07:12MTIA vád szerint a harmincas évei elején járó A. Csaba 2008 szeptemberében bántalmazta munkaadóját, ököllel, majd fejszenyéllel olyan súlyos sérüléseket okozott a bőnyi állatmenhelyet üzemeltető magyar származású, brit állampolgárságú nőnek, hogy az meghalt. A tettes elégette, majd egy közeli telken elásta Eva Rhodes földi maradványait, néhány ezer forintját és laptopját pedig magához vette.
A férfi - aki ellen emberölés és kifosztás miatt emeltek vádat - az első tárgyalási napon, idén április 20-án beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.
A. Csaba májusban, az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét.
Az ügyész akkor emberölés és kifosztás miatt kérte a vádlott elmarasztalását, míg a védő elsődlegesen védence felmentését kérte, mégpedig bizonyítékok hiányára hivatkozva.
Álláspontja szerint a bizonyítékok hiánya lehetetlenné teszi, hogy ok-okozati összefüggést állapítsanak meg a sértett halála és ügyfelének tettei között, s a férfi csak súlyos testi sértésért marasztalható el.
Napokkal később kihirdetett döntése szerint a bíróság fizikus szakértőt kért fel annak tisztázására, okozhatott-e halált a vádlott által megnevezett eszközzel a nő fejére mért ütés, orvos szakértőktől pedig az áldozat egészségi állapotával kapcsolatos további adatokat várt.
A beérkezett szakvélemények egyike szerint az ütés ereje beszakíthatta a koponyát, a másik szakértő azonban nem foglalt egyértelműen állást abban a kérdésben, élhetett-e még az áldozat, amikor a tettes nekikezdett a nő elégetésének.
A bíróság a múlt héten elutasította Eva Rhodes testvérének indítványát, hogy brit szakértők bevonásával próbáljanak választ találni azokra a kérdésekre, amelyeket a magyarországi eljárás nem tisztázott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06