Súlyosan megsebesítette a lámyt
Rálőtt a barátnőjére - előzetesben ül
Előzetes letartóztatásba helyezte a nyomozási bíró csütörtökön azt a dunaújvárosi férfit, aki a hét elején előbb megverte volt barátnőjét, majd többször rálőtt, és súlyosan megsebesítette - közölte a rendőrség az MTI-vel.
2010.09.02 18:42MTIA 28 éves férfi ellen emberölés kísérlete miatt folytat eljárást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, s elrendelték az elmeorvos-szakértői vizsgálatát is - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A gyanúsított a lakásán kereste fel volt barátnőjét, a lépcsőházban veszekedni kezdtek, ami odáig fajult, hogy a férfi megverte, majd többször rálőtt. A lövedékek a fiatal nő arcát, nyakát és koponyáját érték.
A Szent Pantaleon Kórházban megoperálták - emlékeztetett az ügy előzményeire Németh-Kész Mónika rendőr százados.
Mint elmondta, a fegyverszakértői vélemény szerint a lövéseket nem fegyvernek minősülő eszközből adták le, de a lövedékek alkalmasak lehetnek olyan sérülés okozására, amely halálhoz vezethet. A tanúk kihallgatásakor felvetődött, hogy a férfi már korábban is rátámadt volt kedvesére, de a nő nem tett feljelentést a rendőrségen.
A nyomozók azt is vizsgálják, hogy az akkori támadások során történt-e bűncselekmény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


