Halálos balesetet okozott egy olajfolt
A kisbusz frontálisan ütközött a személyautóval - az egyik utas kizuhant és meghalt
Dél előtt néhány perccel indulhatott meg újra a forgalom a 8-as számú főúton Hosszúperesztegnél, ahol 300 méter hosszan egy olajcsík folyt az úttestre, ami miatt egy román kisbusz és egy személygépkocsi frontálisan ütközött egymással, a balesetben egy ember meghalt, hárman pedig súlyosan megsérültek - közölte az MTI-vel a rendőrség.
2008.03.08 12:45MTI"A forgalom mindkét irányban megindulhatott, de egy az olajjal szennyezett szakaszon 40 kilométeres sebességkorlátozó táblát helyeztek ki, mert a közútkezelőnek egyelőre még nem sikerült maradéktalanul feltakarítani az úttestet" - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. Hozzátette: a tűzoltók lemosták az olaj nagy részét, majd sóval és homokkal szórták fel, de nem volt olyan speciális anyaguk amely teljesen feloldotta volna a szennyeződést.
Az olajfolyás eredetét a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás. A balesetben a román kisbusz utasa, egy fiatal nő kizuhant a járműből és a helyszínen az életét vesztette. A kisbusz vezetője súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, életéért kórházba szállítása után is küzdenie kell az orvosoknak.
A személygépkocsiban ketten sérültek, az ő állapotuk már stabilizálódott. Hosszúperesztegnél órákig teljes útzár mellett folyt a rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés, a főút forgalmát Bögöténél elterelték, ahol viszont egy tehergépkocsi hajtott a vizes útpadkára és az árokba csúszott, emiatt a terelőúton is csak félpályán lehetett haladni. A tűzoltók a tehergépkocsit is kihúzták, a forgalom itt is megindulhatott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


