Két biztonsági őrt sebesített meg
Előzetesbe került a tescós lövöldöző
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap azt a férfit, aki csütörtökön este rálőtt két biztonsági őrre a XIII. kerületben a Váci úti Tesco áruházban.
2010.08.22 14:27MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság 30 napra elrendelte B. G. előzetes letartóztatását", aki az egyik biztonsági őrt a karján, a másikat a hasán lőtte meg. A férfi társa, "D. N. 23 éves férfi szabadlábon védekezik". A rendőrség közleményében felidézte csütörtök este fél 8-kor az egyik XIII. kerületi hipermarketben két tolvajt értek tetten az ott dolgozó biztonsági őrök.
A férfiakat hátrakísérték az épület biztonsági irodájába, ahol egyikük elővette lőfegyverét, amelyből több lövést adott le az őrökre. A tragédia során az egyik biztonsági őrt a karján, míg társát a hasán érte lövés, mindkettőjüket kórházba szállították a mentők.
A támadót végül a biztonsági őrök állampolgári segítséggel fékezték meg és fegyverezték le az áruház területén. A 24 éves B. G.-t őrizetbe vették, és vele szemben több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indult eljárás. A rendőrök házkutatást tartottak a gyanúsítottak IV. kerületi, István utcai tartózkodási helyén, ahol különféle lőszereket, kézi gránátot és egyéb, közbiztonságra veszélyes eszközöket találtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


