Tiszta ruhát vett, mielőtt felakasztotta magát...
Álmukban szúrta halálra párját és a gyerekeket az ácsi férfi
Először élettársát, majd annak két gyermekét ölte meg az a 28 éves férfi, aki ezt követően önmagával is végzett a Komárom-Esztergom megyei Ácson - mondta el szombati sajtótájékoztatóján az ORFK szóvivője.
2010.08.21 12:10MTIMakula György ismertetése szerint a férfi megvárta, míg a család aludni megy, ez után ölte meg a nőt 12 késszúrással. A helyszíni szemle alapján az áldozat felébredt és megpróbált védekezni - tette hozzá.
Az elkövető ezt követően átment egy másik szobába, ahol a gyerekek aludtak, és velük is végzett. Az egyik kisfiú testén 30, a másikon 50 szúrásnyomot találtak.
Végezetül a férfi megfürdött, tiszta ruhát vett, és felakasztotta magát - közölte a szóvivő. Makula György a további részletekre kitérve elmondta, hogy a gyilkosságok a családi ház felső szintjén történtek.
A férfi minden áldozatával másik késsel végzett, és ezeket otthagyta a holttestek mellett. Egyúttal négy másik kést helyezett el a felső szintre vezető lépcsőn - fűzte hozzá.
A szóvivő a tett feltételezhető okaként a család kilátástalan anyagi helyzetét, illetve a pár megromlott élettársi viszonyát nevezte meg.
A felfedezés körülményeit ismertetve kitért arra is, hogy a férfi testvére szerdán többször is próbálta hívni a családot, majd miután nem tudott velük telefonon beszélni, csütörtökön elment a házukhoz.
Az épületbe nem sikerült bejutnia, ezért hívta a rendőröket, akik betörték az ajtót, és ekkor tárult a szemük elé a szörnyű látvány.
Makula György beszélt arról is, hogy elkövetés idejét igazságügyi orvos szakértő vizsgálja, de támpontot nyújthat, hogy kedden este még látták a családot a ház udvarán, szerdán viszont már nem.
A szóvivő egyaránt cáfolta azokat a felröppent híreket, hogy az ORFK magához vonta volna a nyomozást, hogy a helyszínen lett volna egy ötödik személy is, illetve, hogy amikor kollégái bejutottak a házba, még bárki élt volna az áldozatok közül.
Azt viszont elmondta: a férfit múlt héten szombaton egy öngyilkossági kísérlet után beszállították az esztergomi kórházba, de onnan másnap önszántából távozott.
Arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy a kórház eljárását vizsgálják-e, ahogy arra sem válaszolt, hogy a gyermekek felébredtek-e a dulakodásra. Azt viszont elmondta, hogy a férfi nem hagyott búcsúlevelet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


