Mindketten a horvát tengerben búvárkodtak
Halálos merülés - Két magyar halt meg egy napon az Adrián
Egy nap alatt két magyar állampolgárt ért halálos vízi baleset Horvátországban, az Adriai-tengeren.
2010.08.21 08:10MTIEgy 45 éves férfi a Zára (Zadar) közelében lévő Nin partjainál, egy 21 éves fiatalember pedig a Brac és Solta szigete közötti vizeken, Mrduja-sziget közelében járt szerencsétlenül.
A zárai rendőrkapitányság közlése szerint a 45 éves férfi eltűnését csütörtökön éjfél körül jelentette a felesége. A házaspár Ninben bérelt apartmant, és csütörtökön délután még együtt fürdött a Zdrijac-öbölben.
A megbeszéltek szerint az asszony ezután az apartmanban várt férjére, aki búvármaszkkal még visszament a vízbe. Miután nem tért vissza, felesége bejelentését követően a rendőrök péntek reggel hajóval és helikopterrel kezdték meg a kutatást.
A jelentés szerint 11 óra után, Nin közelében a tengerben találták meg a rendőrök a férfi holttestét. A Ninnél eltűnt férfi megtalálásával nagyjából azonos időben, egy merülés során halt meg a 21 éves magyar búvár Mrduja-sziget közelében pénteken - közölte az index.hr honlapja.
A lap információja szerint a fiatal férfi a délelőtti órákban végzett merülést búvároktatóval és más búvárokkal. A víz alatt rosszul lett, s a parton ugyan gyors orvosi segítségben részesült, de az életét már nem tudták megmenteni.
A horvát Tengerügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium a hírt megerősítve azt közölte az internetes lappal, hogy a fiatal magyar búvár halála miatt vizsgálatot indítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


