Borzalmas tagédia a 67-esen
Már négy halálos áldozata van a Somogyaszalónál történt balesetnek
Már négy halálos áldozata van a 67-es úton Somogyaszalónál történt hétfő reggeli balesetnek, amelynek során összeütközött két személyautó.
2010.08.09 10:05MTIKarsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense korábban elmondta: az autó, amelyben négy férfi ült, eddig ismeretlen okból átsodródott a szemközti sávba, ahol nekiütközött a szemből érkező személygépkocsi oldalának.
A jármű utasai közül hárman a helyszínen meghaltak, a sofőrt súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba; a férfi délelőtt elhunyt. A másik gépkocsiban egy idős mernyei házaspár és a fiuk utazott.
Az egyikük súlyosan megsérült, a másik két sérült állapotáról nem érkeztek pontos információk - tette hozzá a sajtófelelős.
Tájékoztatása szerint a baleset helyszínén a vártnál tovább tart a vizsgálat és a műszaki mentés, ezért a forgalom előreláthatóan csak 10 óra után áll helyre. Addig az autósokat Igal felé, a Kaposvár és Szántód közötti útra terelik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


