Tiltott helyen gyűjtögettek
Mérges gombaszedők fegyverrel fenyegetőztek
Tiltott helyen szedett gombát két nő és egy férfi Fülöp külterületén, s utóbbi, amikor tetten érték őket, fegyverrel fenyegetőzött - közölte Vezendi Jánosné rendőr őrnagy pénteken az MTI-vel.
2010.08.06 14:33MTIA rendőrséget két férfi értesítette, miszerint Fülöp külterületén, az általuk bérelt és őrzött tölgyerdő területén gombaszedőket értek tetten. A két nőt, illetve a társaságukban lévő férfit felszólították, hogy hagyják abba a gombaszedést, és adják át a már leszedett több szatyornyi vargánya gombát.
A felszólítottak erre nem voltak hajlandóak, a férfi zsebéből fegyvert vett elő, azzal fenyegetődzött, majd társaival együtt a gombával elfutott - ismertette a részleteket a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Tájékoztatása szerint a rendőri intézkedéseknek köszönhetően hamarosan azonosították a férfit és a két nőt.
A megtartott házkutatások során egy riasztó gázfegyvert és egy légpuskát foglaltak le a rendőrök, a fegyvereket szakértő vizsgálja. A 49 éves fülöpi férfi ellen - őrizetbe vétele mellett - rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, a két nő ellen lopás vétség gyanúja miatt folytatják az eljárást - közölte a szóvivő.
Az ügy hátteréül elmondta: hazánk erdeiben a tulajdonos engedélye nélkül gombát gyűjteni ugyanúgy tilos, mint fát kivágni.
A gombaszedők általában felvásárlók számára dolgoznak, akik majdnem annyit megadnak a termésért, mintha helyben piacolna vele a gyűjtő. A felvásárlók vélhetően külhoni piacokon értékesítik az árut.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:08 Baleset történt az M1-esen Budaörsnél, több kilométeres a torlódás
- 10:07 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: teljesen átalakul a Magyar Honvédség
- 9:05 Újra kigyulladt az a csepeli lakás, amit aznap már egyszer eloltottak
- 8:02 Krausz Ferenc kapta idén a Műegyetem Neumann professzori címét
- 7:30 Három magyar bronz a para-asztaliteniszezők laskói vk-versenyén
- 6:59 Bakondi György: egyre inkább kritikussá válik a biztonság
- 5:58 Tour de Hongrie - Útinform: vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében lesznek forgalomkorlátozások
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06