Isten védi az ittasokat...
Részegen repült ki a kanyarban - karcolásokkal úszta meg
Csodával határos módon, kisebb karcolásokkal megúszta a balesetet az a fiatal sofőr, aki nagy sebességnél kisodródott motorjával egy kanyarban, lerepült járművéről, majd a földnek csapódott Hódmezővásárhely határában. A fiatalember részeg volt - értesült a HavariaPress.
2010.07.04 11:45HavariaPressA baleset vasárnapra virradó éjjel történt a csongrádi város határában. A 27 éves fiatalember Orosháza felé száguldott motorjával, mikor egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, s kisodródott. A motor bukfencezett egyet a padkán, a fiatalember pedig jó néhány métert repült. A mentők kórházba szállították, mert – bár látták, hogy nincs semmi baja – feltételezhető volt, hogy súlyos belső sérüléseket szenvedett.
A kórházban bebizonyosodott, hogy a 27 éves fiatalembert nem akármiből faragták, néhány karcoláson kívül valóban nem esett baja.
Kiderült azonban, hogy a bűncselekményi határértéket jócskán meghaladóan ittas, ezért a rendőrség eljárást indított vele szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


