Benn voltak a lakók
Molotov-koktélok Szigetcsépen: a polgármester házát gyújthatták fel
Feltehetően Molotov-koktélokat dobtak arra a szigetcsépi házra, amelynek leégett a tetőszerkezete kedd hajnalban - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese.
2010.06.29 13:51MTIKorábban több helybéli lakos egybehangzóan azt mondta az MTI-nek, hogy a polgármester házának teteje kapott lángra.
Az elsődleges tűzvizsgálói vélemény alapján nem zárható ki a szándékosság, a tüzet feltehetően az okozta, hogy ismeretlen elkövetők több, gyúlékony anyagot tartalmazó palackot dobtak az épületre - áll a PMRFK-nak a Police.hu-n olvasható közleményében.
Az ügyben a helyszíni szemlét a rendőrök elvégezték, az adatgyűjtés és a tanúk kihallgatása jelenleg is tart.
Az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a hatóság.
A Ráckevei Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán rongálás és közveszélyokozás bűntette miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen - tették hozzá.
Beluzsárné Belicza Andrea korábban elmondta, hogy hajnali fél négykor érkezett a bejelentés, miszerint Szigetcsépen, a Szabadság utcában ismeretlen okból kigyulladt egy ház tetőszerkezete.
Az ott lakók a házban tartózkodtak, de személyi sérülés nem történt.
Kóta István, Szigetcsép független polgármestere nem kíván nyilatkozni arról, hogy valóban az ő háza gyulladt-e ki kedd hajnalban a településen; ezt titkárnőjével üzente az MTI érdeklődésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


