Saját anyját zsarolta és rabolta ki
4000 forintot kapott, hogy bevásároljon, de inkább elitta
Fenyegetéssel és ütlegeléssel szerzett pénzt saját idős édesanyjától egy csongrádi férfi, az így szerzett összeget elitta és játékgépbe dobta - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
2010.06.20 11:04MTIA 39 éves férfit édesanyja szombaton négyezer forinttal leküldte a boltba, hogy abból vásároljon be, a gyanúsított azonban az élelmiszerüzlet helyett a kocsma felé vette az irányt, ahol hamar elitta, illetve játékgépbe dobta a pénzt – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A férfi hazament, hogy megint pénzt kérjen édesanyjától. Az idős asszony nem akart neki adni, azonban fia közölte vele, hogy „nagy baj lesz, ha nem kap még pénzt!”, s hogy szavainak nyomatékot adjon, lökdöste és meg is ütötte édesanyját, aki így jobbnak látta, ha engedelmeskedik.
A jelenet a nap folyamán még többször megismétlődött, az idős asszony ezért segítséget kért. A csongrádi rendőrök előállították a 39 éves munkanélküli elkövetőt, akit kihallgatása után rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe is vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
A férfiról kiderült, pszichiátriai kezelés alatt áll – tudatta a főhadnagy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06